Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Igen: sokunké. Nem pusztán átélésében, ebben csak bízhatunk. Összeállításában. Ki-ki hozzátett, javasolt – sajátot, másokét, magunktól, a világból. Kortárs és klasszikus, ismeretlen és híres-jeles, szakember és avatatlan – egyként helyet lel magának antológiánkban – esztendőnként karácsonyra mindig. Vers és próza, szemelvény, emlék, mennyi fajta rajz, fotó, kép és dokumentum. Ezúttal, hatodszor, 75. A sok szép küldeménykísérő sor is bátorít bennünket: talán annyiunk javaslataiból olyan színes gyűjtemény kerekedhet, mely évről évre becses olvasmány lehet. Várjuk az Ön gondolatait, ötleteit is a következő évre – ajándékunk közös munka eredménye lesz. Mit olvasni, lapozni bármikor is – kellemes.Vers és próza, szemelvény, emlék, mennyi fajta rajz, fotó, kép és dokumentum. Ezúttal, hatodszor, 75. A sok szép küldeménykísérő sor is bátorít bennünket: talán annyiunk javaslataiból olyan színes gyűjtemény kerekedhet, mely évről évre becses olvasmány lehet. Várjuk az Ön gondolatait, ötleteit is a következő évre – ajándékunk közös munka eredménye lesz. Mit olvasni, lapozni bármikor is – kellemes.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Megjelenési dátum 2013-11-21
Kiadó Napkút Kiadó Kft.
Oldalak száma 164 oldal
ISBN 9789632633619
Kiadás Fűzött
Típus Könyv
Kategória További könyveink

Gyártó: Napkút Kiadó Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!