Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Lásd a kapcsolódó termékek alapján

Leírás

Pap József (1974) történész, az Eszterházy Károly Főiskola egyetemi docense. Egyetemi tanulmányait Szegeden a hajdani József Attila Tudományegyetemen végezte, történelem, földrajz és református vallástanár diplomával rendelkezik. PhD-disszertációját 2002-ben védte meg a Pécsi Tudományegyetemen, 2012-ben pedig a debreceni egyetemen habilitált. Tudományos érdeklődése elsősorban társadalomtörténeti irányultságú. Pályájának kezdeti szakaszán a 19. század közepén szolgáló vármegyei tisztviselői kar társadalmi összetételével foglakozott, majd ezt követően a dualizmus kori országgyűlési képviselők kutatásával kezdett foglakozni.A dualizmus kori magyar parlamentarizmus történetével foglakozó kötet tizenkét tanulmányt foglal magába, melyek közül az első 2005-ben jelent meg. A szerző a kötet egybeszerkesztésekor nem egyszerűen a korábbi tanulmányok újraközlését végezte el, hanem az évek során végzett kutatás, adatgyűjtés időközi eredményeit beépítve, több esetben pontosítani tudta korábbi adatait, illetve a megjelenési korlátok miatt félbehagyott gondolatokat is tovább tudta fűzni. Jellemző a tanulmányokra a kísérletezés, az útkeresés. Az író a történetírás klasszikus eljárásai mellett, tanulmányainak elkészítése során, statisztikai, térinformatikai elemzési módszereket is használt. Az itt közölt írások legfontosabb feladatát a makro- és mikroszempontú vizsgálat egységét megteremtő későbbi szintézis megalapozásában látja.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2014
Szerző Pap József
Megjelenési dátum 2014-11-14
Kiadó Akadémiai Kiadó
Műfaj Történelem, politika
ISBN 9789630595100
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Akadémiai Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!