Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Alexandra

Hasonló termékek

Leírás

1999-et írtunk: a világ éppen az aktuális világvégére készült. Különleges világvége volt ez. Nem atomháborútól, globális felmelegedéstől, gyilkos földrengésektől, árvizektől, szökőártól, napkitöréstől, még csak nem is kisbolygó becsapódásától félt az emberiség. Attól rettegett, hogy beköszönt a 2000-es év. Hatmilliárd földlakó félelemmel vegyes izgalommal várta, hogy az órák 1999. december 31-én éjfélkor 0 óra 0 perc és 1 másodpercre ugorjanak. A jövendölés szerint ennek a pillanatnak totális kataklizmát kellett elindítania. Világszerte villamosenergia-hálózatok, számítógépek, telefonközpontok, bankok, műholdak, repülőgépek, autók, háztartási eszközök millióinak kellett elnémulniuk, elsötétülniük, lezuhanniuk és leállniuk. A belsejükben addig megbízhatóan működő mikroprocesszorok, illetve az ezeken futó programok ugyanis nem voltak alkalmasak a 2000. év kezelésére. A világvége azonban elmaradt. Ellenben beköszöntött a harmadik évezred, amely rohamos fejlődést hozott a mobil távközlésben, a közösségi internetezésben, a zenehallgatásban, az internetes kereskedelemben, az orvostudományban, az elméleti fizikában és a genetikában. A másik oldalon viszont a globális felmelegedés gyorsulását, a környezetszennyezés fokozódását, a dotcom cégek kipukkanását, a terrorista támadások felerősödését, az ingatlanpiac összeomlását, a világméretű hitelválságot is elhozta nekünk. Üdv mindenkinek a harmadik évezredben! Ebben a furcsán induló és még furcsábban folytatódó millenniumban, amelyből pillanatokat, gondolatokat, képeket, hangulatokat, történéseket és furcsaságokat idéz fel ez a könyv, a szerzőtől már megszokott tűnődések, elmélkedések formájában.

Kompatibilis tartozékok

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2012
Szerző Bőthe Csaba
Megjelenési dátum 2012-07-06
Kiadó Gondolat Kiadó
Oldalak száma 332 oldal
ISBN 9789636933951
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória Szépirodalom

Gyártó: Gondolat Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!