Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Líra

Leírás

Szeretet, béke és együttérzés: a Dalai Láma gondolatai az ember legfontosabb kincseiről. Bölcs tanításai azoknak szólnak, akik nyitott szemmel élik életüket, és akiknek szívét a szeretet vezérli. A világhírű Ueda professzor az együttérzésről, az önzetlenségről és kötődésektől való megszabadulásról beszélget őszentségével.Néhány évvel ezelőtt a világhírű japán kulturális antropológusnak, Ueda Norijukinak abban a megtiszteltetésben volt része, hogy kétnapos eszmecserét folytathatott a Dalai Lámával. E fontos találkozó leglényegesebb gondolatait foglalta össze könyvében.A távoli Himalája hófödte hegycsúcsai közé ellátogató japán tudós gondosan feljegyezte napjaink legjelentősebb spirituális vezetőjének értékes gondolatait, hogy azután szélesebb körben is hozzáférhetővé tegye a nem ritkán meglepő igazságokat, illetve a hétköznapi tapasztalatinkkal teljes mértékben összecsengő bölcsességet.A könyvet hagyományos módon az elejétől a végéig is elolvashatjuk. Az is komoly megvilágosodást eredményezhet azonban, ha csak találomra ütjük fel valahol. A kiemelt idézetek még ki nem mondott kérdéseinkre is megadhatják az útmutató választ.A Dalai Láma megosztja velünk nézeteit a világ legfontosabb kérdéseiről. Bölcs tanításának elfogadásához nincs szükség arra, hogy bármilyen vallás vagy politikai rendszer elkötelezettjei legyünk.A tibeti vezető gondolatai azoknak szólnak, akik nyitott szemmel élik az életüket, és szívüket a szeretet vezérli.A szerzőről:Ueda Norijuki világszerte ismert japán tudós, egyetemi oktató és kulturális antropológus. 2006-ban a Stanford Egyetem Buddhista Kutatási Központjában volt vendégprofesszor. Húszrészes előadássorozatot tartott napjaink buddhizmusáról, arról, hogy ez a vallás milyen válaszokat adhat az új, globális kihívásokra.A Dalai Láma olyan dolgokról beszél, melyekről korábban még sohasem lehetett hallani."Az olyanfajta ragaszkodástól, vágyaktól kell megszabadulnunk, amelyek hibás feltételezéseken alapulnak. Semmiképpen nem kell elutasítanunk a tiszta szív értékes vágyait. Az ilyen ragaszkodás igenis jó.""Az egyik fajta harag az együttérzésből ered. Az ilyen igen hasznos. Jó dolog, ha valakiben ilyenfajta harag lángja ég. Hogy ha az érzelmeit az együtt érző szeretet motiválja, vagy a vágy, hogy elhárítson valamilyen társadalmi igazságtalanságot, miközben ügyel arra, hogy ne okozzon kárt senki másnak.""Létezik egy másik, nem helyénvaló versengés is. Ezt el kell utasítanunk. Az ilyenfajta küzdelem során az emberek meghúznak egy vonalat és eldöntik, hogy ki a győztes és ki a vesztes. A helyes szellemiségű küzdelem azonban lehetővé teszi, hogy magasabbra juttassuk egymást, hogy segítsünk. Így mindenki felállhat a dobogó legfelső fokára."

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Őszentsége, a Dalai Láma - Ueda Norijuki
Megjelenési dátum 2015-10-20
Kiadó Trivium Kiadó Kft.
Műfaj Társadalomtudomány
Oldalak száma 168 oldal
ISBN 9786155334337
Méretek 135 mm x 200 mm
Kiadás Keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó: Trivium Kiadó Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!