Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: Aniba-Net Kft.

Leírás

A máriatövis, népies nevén őszbogáncs vagy szamárkóró (Silybum marianum) az őszirózsafélék családjába tartozó növényfaj. Már évszázadok óta a májtisztítás egyik leghatásosabb gyógynövényeként tarják számon. Májvédő és májtisztító hatása orvosilag is elismert és bizonyított. A máriatövis mediterrán térségből származik, de világszerte termesztett növény. Gyógyászati célokra termését hasznosítják. Ez nagy mennyiségű olajat és fehérjét tartalmaz, de májvédő hatását az összefoglaló néven szilimarinnak nevezett vegyületeinek köszönheti.

A Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Gyógynövény Szakosztálya 2013-ban az Év Gyógynövényének a máriatövist választotta, mint a májkárosodás megelőzésére és mérséklésére elismert gyógynövényt.

Sok étkezésnél terheljük a májunkat képességeit meghaladó teljesítményre,például mikor alkoholt fogyasztunk, nehéz, fűszeres, zsíros ételeket eszünk, vagy olyan “mű” ételekkel tömjük magunkat, melyeket a gyorséttermi láncokban és előre-gyártott készételként a hipermarketekben vásárolhatunk meg.
Ezért nagyon fontos,hogy valamilyen módon megpróbáljuk védeni májunkat, illetve segíteni regenerálódását a sok megterhelés után. Ezt szolgálja a máriatövis gyógynövény amely segít a máj megfelelő működését.

A máriatövis kivonat hozzájárul a májsejtek oxidatív károsodás elleni védelméhez!

Hatóanyag táblázat
1 kapszula
Máriatövis kivonat 175 mg
-ebből szilimarin 140 mg


Összetevők: maltodextrin,máriatövis kivonat,zselatin,kukoricakeményítő,csomósodást gátló(magnézium-sztearát),emulgeálószer(poliszorbát 80),csomósodást gátló(kolloid-szilicium-dioxid)

OGYÉI engedélyszám: 15987 / 2015

Napi ajánlott mennyiség: 1 kapszula

Részletek

Általános tulajdonságok

Kiegészítés típus Egészség támogatása
Terméktípus Kapszulák
Mennyiség 30db/dob

Gyártó: Vitanorma

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!