Felhasználói vélemények:

Forgalmazza: book24

  • Ingyenes szállítás

Leírás

Philip Roth 1979 és 1985 között három regényt és egy kisregényt írt főhőséről, Nathan Zuckerman amerikai zsidó íróról. A három regény külön-külön korábban is megjelent magyarul, a kisregény, A prágai orgia még nem. Ezt a "trilógia és epilógus"-t bocsátjuk most az olvasó elé, mert az 1980-as évek vége óta egy kötetnek számít az amerikai Roth-kiadásban is, noha Nathan Zuckerman később a szerző több művének is szereplője lett (Amerikai pasztorál, Kommunistához mentem feleségül, Szégyenfolt). A nagy mű egy író fejlődéstörténete. Az "egyáltalán nem irodalmi környezetből származó" fiatal írójelölt szellemi apakeresésre indul: az első regényben felkeresi vidéken élő híres, öreg kollégáját, szeretné ellesni szakmai fortélyait, de váratlanul "sűrű" környezetbe csöppen. Fiatal, hódoló főiskolás lány, kiábrándult feleség és a vizionált Anne Frank között téblábol a két író, önzően és kíméletlenül, csak a becsvágyukat tartva szem előtt. A második regényben Zuckerman befut: erotikus regénye óriási sikert arat, rázúdul a sajtó, a televízió, egyszeriben kiszolgáltatottja lesz a múltjából (család, gyerekkor) előlépő figuráknak. Sebeket ejtenek rajta, sebeket ejt ő is, mindinkább elidegenedik művétől, de rabja is lesz annak, amit önéletrajzából fikcióvá lényegített. A csúcspont az apa halála, aki megátkozza - de valóban megátkozza-e? - fiát, amiért gátlástalanul kiteregette a család "szennyesét". A harmadik regényben az immár sikeres, negyvenéves írót rejtélyes kór teperi le, jóformán mozgásképtelenné válik, és ez önvizsgálatra készteti: lázas igyekezettel próbálja megérteni a fantombetegség okát, netán célját. Büntetés, önbüntetés volna, amiért művészetével annyi keserűséget okozott a való világban? A lelkifurdalás fejeződik ki testi bajában? Miért, mennyiért felelős az irodalom? Végül a dráma, a komikum abszurddá válik: a középkorú Zuckerman elhatározza, hogy beiratkozik az orvosi egyetemre. Az epilógusban aztán Zuckerman egy ridegebb tájon tapasztalhatja meg, miért lehet még felelős az irodalom: a prágai tavasz után nyolc évvel Csehszlovákiába kell utaznia, ahol a saját szemével láthatja, milyen az életük a demoralizált művészeknek egy totalitárius társadalomban.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2007
Szerző Philip Roth
Kiadás keménytáblás, védőborítóval
Kiadó EURÓPA KÖNYVKIADÓ
Kategória Regény
Nyelv Magyar
Oldalak száma 760
ISBN 9789630784016

Gyártó: EURÓPA KÖNYVKIADÓ

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első értékelő

Kattintson a csillagokra a termék értékeléséhez

Másokat az alábbiak is érdekelték...

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést, hogy a felhasználók megválaszolhassák!