Felhasználói vélemények:

Forgalmazza a(z): Líra

Leírás

A kötet középpontjában a 20. század első felének szellemi folyamatait vizsgáló tanulmányok és esszék állnak. Móricz, Németh László, Illyés Gyula, Bibó István, Szabó Dezső életművének egy-egy sajátos metszetéről, területéről ír. Látszólag talán nem központi kérdésekről, valójában mindig az egészről, az életművek lényegére utalva, azok, és ezen túlmenően a magyar kultúra egészében gondolkodva. Gróh Gáspár számára nincs részkérdés: a tárgyalt szerzők világához közelítve nemcsak azok mélyebb megismerését teszi lehetővé, hanem a korszak magyar eszmetörténetét, a magyar gondolkodás belső mozgását világítja meg. Ez teszi természetessé, hogy az életművek középpontjától távolinak tűnő témákat is tényleges súlyuknak megfelelően tárgyalja. Így elemzi Füst Milánnak a hajdani Magyarország Felvidékéhez fűződő élményeit vagy Liszt Ferencnek a magyar nemzeti, illetve népzenéhez való kapcsolatát. A tanulmányok centrumában a nemzet a modernizáció összefüggésében jelenik meg, a magyar hagyomány továbbvitele a művészi és közéleti demokrácia dimenziójában kapja meg ma is alapvetően fontos jelentését. Gróh Gáspár szívesen ír olyan kérdésekről, amelyek a szellemi élet nagy törésvonalai körül találhatók, és többnyire komoly viták középpontjában állnak. ő maga azonban nem e polémiákat akarja folytatni: olyan összefoglaló álláspont kialakítására törekszik, amelyik a hitviták helyett az értelmes párbeszéd alapja lehet.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2013
Szerző Gróh Gáspár
Megjelenési dátum 2013-09-23
Kiadó Nap Kiadó Kft.
Műfaj Társadalomtudomány
Oldalak száma 320 oldal
ISBN 9789633320358
Gyűjtemény Magyar esszék sorozat
Kiadás Cérnafűzött, keménytáblás
Típus Könyv
Kategória Ismeretterjesztő

Gyártó:Nap Kiadó Kft.

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Jól társítható

Értékelések

Legyen Ön az első, aki értékelést ír!

Kattintson a csillagokra és értékelje a terméket

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést és a felhasználók megválaszolják.

image