Felhasználói vélemények:

Forgalmazza a(z): Líra

Leírás

Az alkotmány történeti felfogása, mely nem a kartális megfogalmazódáshoz köti a constitutiót, hanem az állami élet szerves fejlődésében kialakuló és érvényesülő általános alkotmányos elvek jelenlétéhez, képezi a Magyar alkotmánytörténet szerkesztési koncepciójának alapelvét. A zömében Budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem magyar jogtörténészei által írott munka a magyarság nemzetségi, törzsi és törzsszövetségi szerveződésétől a nomád állammodell kialakulásán és működésén át vezeti az alkotmánytörténet folyamatát a Kárpát-medencében megalapított keresztény magyar állam kiépítéséig. Majd ezt követően a patrimoniális, a rendi képviseleti, az abszolút és alkotmányos monarchia, a parlamentáris királyság és végül a magyar köztársaságok modelljeinek elemzésével teszi teljessé a képet a magyar alkotmányfejlődésről. A kötet tudatosan vállalt szerkesztői elve, hogy csak kevéssé követi a kronologikus rendet, ehelyett a magyar joghistoria történetének jellemző alkotmányos jogfolytonosságára helyezve a hangsúlyt a közjogi intézmények (országgyűlés, államfő, központi és helyi közigazgatás, törvénykezési szervek) feldolgozásával rajzolja meg a magyar alkotmánytörténet tablóját. Ezzel lehetővé teszi az olvasó számára, hogy megszabadulva a köz- és politikatörténet szokásos cenzúráinak bilincsétől a maguk folytonosságában ismerje meg olyan jellegzetesen évszázadokon át nyúló intézményeket, mint a szent korona tana, a királyi hatalom és jogkör alakulása, a magyar országgyűlés fejlődése, a vármegyék története. A kötet olvasója így egészében szemlélteti a magyar alkotmányosság és közjog történeti fejlődését.

Részletek

Általános tulajdonságok

Szerző Mezey Barna (szerk.)
Kiadó Osiris
Műfaj Közgazdaság
Oldalak száma 516 oldal
ISBN 9633895324
Típus Könyv
Kategória Gazdaság

Gyártó:Osiris

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első, aki értékelést ír!

Kattintson a csillagokra és értékelje a terméket

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést és a felhasználók megválaszolják.

image