Felhasználói vélemények:

Forgalmazza a(z): book24

Leírás

Ahogy azt a Joint Venture Szövetség tagsága is jól példázza, reprezentálja, manapság elengedhetetlen, hogy egy adott ország piacain a nemzetközi és a helyi vállalatok együtt, egymás mellett, egymást támogatva és egymással szövetségben működjenek. Stabil gazdaság és gazdasági növekedés nem létezhet helyi vállalkozások nélkül, ugyanakkor a határokon átívelő nemzetközi nagyvállalatok szerepe is kiemelkedő. A Joint Venture Szövetség folyamatosan dolgozik azon, hogy a Magyarországon működő vállalatok halmaza minél hatékonyabban működjön, hogy mérettől, nemzetiségtől vagy tevékenységtől függetlenül tudja érvényesíteni érdekeit, és minél aktívabban kommunikáljon egymással. Éppen ezért üdvözöl minden olyan kezdeményezést, így eme könyvet is, amely azért jött létre, hogy segítse az üzleti élet szereplőit, segítse a cégvezetőket és a munkavállalókat egyaránt, valamint irányt mutasson abban, hogyan lehet 2015-ben a leghatékonyabb eredményeket elérni. Szendrey Silvia, ügyvezető igazgató, Joint Venture Szövetség A Nemzetközi menedzsmentméltán tart érdeklődésre számot mind a versenyszféra vállalati felsővezetőinek, mind az üzleti tanácsadóknak, mind a menedzsment tudománnyal különböző szinteken foglalkozó szakembereknek, akik szakmai igényességgel, földrajzi és időbeli áttekintéssel szeretnének tájékozódni a nemzetközi menedzsment kultúrájának és gyakorlatának alakulásáról. Különösen ajánlom a nemzetközi vállalatokban dolgozó HR vezetőknek és szakembereknek: a vállalati funkciók részletes elemzése és az értékes esettanulmányok segítségükre lehetnek a ma már tőlük elvárt business partneri szerepnek való megfeleléshez. Dr. Szemerédi Katalin, humánerőforrás igazgató, Egis Gyógyszergyár Zrt. Egy közepes méretű, hazai tulajdonú, magát nemzetközivé kinőni szándékozó vagy már nemzetközi piacokon működő cégnek számos kihívással kell szembenéznie. Sok - a Csaba Metálhoz hasonló - vállalat vezetői csapata haszonnal forgathat egy olyan könyvet, amely a nemzetközi menedzsment elvi és pragmatikus megoldásairól ad áttekintést. Ha egyedülálló receptet nem is találunk kihívásainkra a könyvben, a tárgyalt esetekkel együtt ötleteket, fogódzókat és muníciót kaphatunk arra, hogy nemzetközi eredményességünket tovább növelhessük. Ennek érdekében érdemel figyelmet és válhat hasznossá ez a munka vállalati vezetők körében is.Dobrocsi Nándor, pénzügyi igazgató, Csaba Metál Zrt.

Részletek

Általános tulajdonságok

Megjelenési év 2015
Szerző Poór József - Czakó Erszébet - Blahó András
Megjelenési dátum 2015-06-16
Kiadó Akadémiai Kiadó
Műfaj Menedzserkönyvek
Oldalak száma 432 oldal
ISBN 9789630595360
Kiadás Kartonált
Típus Könyv
Kategória Gazdaság

Gyártó:Akadémiai Kiadó

eMAG.hu törekszik a weboldalon megtalálható pontos és hiteles információk közlésére. Olykor, ezek tartalmazhatnak téves információkat: a képek tájékoztató jellegűek és tartalmazhatnak tartozékokat, amelyek nem szerepelnek az alapcsomagban, egyes leírások vagy az árak előzetes értesítés nélkül megváltozhatnak a gyártók által, vagy hibákat tartalmazhatnak. A weboldalon található kedvezmények, a készlet erejéig érvényesek.

Értékelések

Legyen Ön az első, aki értékelést ír!

Kattintson a csillagokra és értékelje a terméket

Ügyfelek kérdései és válaszai

Van kérdése?

Tegyen fel egy kérdést és a felhasználók megválaszolják.